Harmadik alkalommal jártam Milánóban a Nemzetközi bútordesign kiállításon, más néven a Salone del Mobile-n. Egyszerűen imádom, idén is elvarázsolódtam teljesen és feltöltődtem csodaszép inspirációkkal. Sajnos a fotóim ez alkalommal nem olyan jól sikerültek, de így is találtam nagyon sok kedvencet, amit meg tudok osztani Veletek. Érdemes a dekorációkat is nézni, mivel ahhoz is nagyon értenek az olaszok. Van itt néhány elem amelyeket mindenképpen szeretnék kiemelni, a színek tekintetében a téglaszín és az élénk korall szín használata, amelyet együtt is lehetett látni összekombinálva. Minta tekintetében a terrazzo még mindig nagyon trendi, nem csak burkolaton, hanem a bútorokon, dísztárgyakon, textileken mintaként. A dzsungel téma még mindig él, főként posztereken, képeken köszönt vissza. A levélminta is továbbra fellelhető falborításokon, képeken, textileken. Valamint ami nélkül nem kel életre egy helyiség az a virágok/növények minden mennyiségben. Nem csak élő növényekkel dekoráltak, hanem nagyon élethű művirágokkal is. Idén a bútorcégeken kívül az Euroluce, Nemzetközi Világításkiállítás is megrendezésre került, ahol volt lámpa minden mennyiségben. Még legalább 2 bejegyzést tervezek írni a kiállításról, remélem Titeket is tudlak inspirálni ezekkel a szép berendezésekkel, lámpákkal.

A Zanotta olasz cég standja volt az egyik kedvencem idén. A helyiségeket úgy dekorálták, hogy a háttérbe egy városképes posztert raktak megvilágítva, ami elé különböző formákban kereteket raktak, mintha ablak lenne.
Szintén a Zanotta-nál láttam azt a kép felrakási módszert amit én gimis koromban használtam utoljára, igaz én akkor még sima cellux-szal :-), itt viszont színes ragasztócsíkokat használtak. Ez most trendi, mert más cégnél is láttam ilyet.
Cuki kockásfüzet mintás konzolasztalkák a Zanotta-tól. Tök jók a képek is :-).
A lekerekített formák a trendik jelenleg, erre példák a Tacchini olasz cég bútorai.
A lekerekített formák a trendik jelenleg, erre példák a Tacchini olasz cég bútorai.
A téglavörös és a korall szín találkozása a Tacchini-nél.
A téglavörös és a korall szín találkozása a Tacchini-nél.
A Tonin Casa fali megoldásai nagyon jópofák, itt például ez a tükrös-polcos megoldás.
Akasztók és tükör – Tonin Casa.
Üveges polcmegoldások – Tonin Casa.
Hálószoba – Tonin Casa.
Óra a tükörben – Tonin Casa.
Üde színek a Holland Pietboon-tól.
Üde színek a Holland Pietboon-tól.
Neutrális színek feltuningolva egy kis kékkel és márvánnyal az olasz Vibieffe-nél.
Ülőke lerakóasztallal a dán Won Design-tól.
Nekem a dzsungel téma nagyon bejön, így imádom ezt a képet a Porada olasz cég csodás hálójában.
Nekem a dzsungel téma nagyon bejön, így imádom ezt a képet a Porada olasz cég csodás hálójában.
Terrazzo mintás fal és korall dekoráció a Home Project by Alivar olasz cégnél.
Terrazzo mintás fal és korall dekoráció a Home Project by Alivar olasz cégnél.
Hálószoba - Home Project by Alivar.
Hálószoba – Home Project by Alivar.
Hálószoba - Moretti Compact.
Hálószoba – Moretti Compact.
Egyedi komód - Moretti Compact.
Egyedi komód – Moretti Compact.
Natúr színekből is lehet érdekes berendezést kihozni különböző minták kombinálásával - Calligaris.
Natúr színekből is lehet érdekes berendezést kihozni különböző minták kombinálásával – Calligaris.
Az egyik olasz kedvencem a Paolo Castelli, a lámpái is csodálatosak.
Az egyik olasz kedvencem a Paolo Castelli, a lámpái is csodálatosak.
Nappali részlet - Paolo Castelli.
Nappali részlet – Paolo Castelli.
Látjátok az úszó virágokat a Glas Italia üveg asztalában?
Látjátok az úszó virágokat a Glas Italia üveg asztalában?
A barna bőr fotel is nagyon trendi még mindig, rengeteg helyen láttam - Alias.
A barna bőr fotel is nagyon trendi még mindig, rengeteg helyen láttam – Alias.
Dzsungel a falon, terazzo minta az asztalon a Bonaldo olasz cégnél.
Dzsungel a falon, terazzo minta az asztalon a Bonaldo olasz cégnél.
Egyedi boltíves nappali bútor - Bonaldo.
Egyedi boltíves nappali bútor – Bonaldo.
Étkező az Cierre olasz cégnél.
Étkező az Cierre olasz cégnél.
Fürdőszoba Diesel Living módra. Őket is nagyon szeretem, mert nagyon vagányak a bútoraik.
Fürdőszoba Diesel Living módra. Őket is nagyon szeretem, mert nagyon vagányak a bútoraik.
Kerti hintaszék vidám színekben Dániából - Houe.
Kerti hintaszék vidám színekben Dániából – Houe.
Gyerek/tini szoba az olasz Natisa-tól.
Gyerek/tini szoba az olasz Natisa-tól.
Gyerek/tiniszoba a Nidi-től.
Gyerek/tiniszoba a Nidi-től.
Még egy ötlet a Nidi-től gyerek/tini szobára.
Még egy ötlet a Nidi-től gyerek/tini szobára.
Itt ezt a virágágyást szerettem volna megmutatni Nektek. Megvizsgáltam közelről, művirágok :-) - Swedese.
Itt ezt a virágágyást szerettem volna megmutatni Nektek. Megvizsgáltam közelről, művirágok 🙂 – Swedese.