Kicsit megkésve de annál nagyobb szeretettel hoztam egy rövid beszámolót a Salone del Mobile kiállításról Milánóból, amely április közepén volt idén. Egy nap állt rendelkezésemre, hogy körbenézzek, futottam is rendesen, de így is, hogy kábé a felét láttam csak, rengeteget inspirálódtam. Idén fürdőszoba és konyha kiállítással volt egybekötve a vásár, így ezeket a részeket is meglátogattam.

Amelyek sok standról visszaköszöntek az a buklé kárpit anyag, a fehér kanapék és a föld színek. Amit kiemelnék még az a szokatlan színek összepárosítása volt, ami például még nekem se jutott volna eszembe :-). A hálószobák terén kicsit csalódott voltam, mert máskor színesebbek szoktak lenni, de idén inkább a natúr színek voltak a jellemzőek erre a szobára.

Hoztam is néhány képet inspirációnak. A nagy rohanásban néhol elfelejtettem, hogy melyik cég volt, de ahol tudom ott feltüntettem.

 

Íme az első példa a fehér kanapéra és a föld színekre. Az Elledue standja az egyik kedvencem volt egyébként, így hoztam még képet tőlük.

 
Folytatódjanak a föld színek. A világos kanapén kívül a lekerekített formára is szeretném felhívni a figyelmet, mivel ez évek óta trend.
 
Rozsdabarna, zöld, szürke, kombinálhatjuk a különböző színű és méretű dohányzóasztalokat is együtt. A jobb oldali képen is a földszínek dominálnak, a Twils-t amúgy is imádom, tőlük is mutatok még.
Szintén a Twilstől példa a buklé anyag használatára, amely ráadásul még fehér is és kanapé is :-).
 
Szokatlan színkombó számomra a rozsdabarna és lila párosítása, de amúgy tök jó együtt ha valaki bevállalósabb.
 
A Pedrali-tól is kiemelném ezt az enteriőrt, nekem a szemem a különféle zöld árnyalatok összepárosításán esett meg.
 
A fentebb már mutatott Elledue kínálatából főként a dohányzóasztalt emelném ki a színes márvánnyal, egyszerűen beleszerettem :-).
 
Szintén Elledue ez a hálószoba, amely kicsit színesebb volt a többinél, a fenti márványasztal lapját éjjeli lerakóasztalnak is alkalmazták.
 
Vittoria Frigerio volt az ez évi felfedezettem, csodás összhang, letisztult elegancia, a színek, az apró részletek, esküszöm tátott szájjal bámultam, pedig láttam már szépeket!
 
Vittoria Frigerio kerek polcait imádtam, ha jobban megnézitek belül bőr a betét. A dekorációk is külön figyelmet érdemeltek.
Art in rolls tapéta, amelyet virágokkal díszítettek.
 
Ezt a Sanycces kádat elfogadnám, bár világosabb színben, de szerintem nagyon ott van.
 
Csaptelepekből is volt kínálat jócskán, pár érdekes darabot mutatok.
Stosa konyha háromféle színben, a mart frontok nagyon tetszenek.
 
Jövőre igyekszem több napra menni, mint ahogy régebben csináltam, mert annyira feltölt ez a pár nap, hogy kár lenne kihagyni.
 
Bízom benne, hogy tetszett a cikk és hasznosnak találtad! Ha építkezés, felújítás előtt állsz vagy kérdésed van keress elérhetőségeim egyikén, örömmel segítek a lakberendezésben! Szolgáltatásaimról itt olvashatsz bővebben.